Telefonja pittyent és Ő színte fizikai fájdalmat érzett, hogy nem tudja felvenni. Most nem. Úgy gondolta, így érezhetnek a bénák is. Érzik hiányzó végtagjukat minden áldatlan percben. Legyen ez egy szúnyogcsípés megvakarása, egy retikül hordozása vagy a billentyűzetkiosztás megfelelő beállítása egy LAN partin. Kezdte szégyellni elképzelését, hogy ti. a mozgáskorlátozottakat kötelezzék, hogy heti egy alkalommal parkoljanak azon a temérdek sok számukra kijelölt helyen a bevásárlóközpontok parkolóiban.
Merengéséből visszatérítette az újabb üzenet értesítés. Léna emberfeletti sebességgel írt azt érintő kijelzőn. Ő viszont két perc elmaradásban volt a barnamártásnak abban a kritikus allapotában, amikor ha nem keverik, egy szénízű levetlen lefolyótöltelékké válik. Nem ma kezdte, tudta nem követheti el újra ugyanazokat a hibákat. Ez a nő istennő, és legkevesebb hogy fejedelmi lakoma jár neki, de most nem válaszolhat, mert akkor oda a vacsora.
Hogy gondolatait elterelje , bekapcsolta a hifit. A Petőfi rádió legrosszabb adását csípte el. Valami alternatív köcsögzenekar épp arról énekelt, hogy a telefonod, tableted meg minden ilyesminek a rabszolgája vagy. Undorrál átkapcsolt. Egy helyi adón elkezdődött egy dal. Még régről, a gyermekkorából. Talán Ő az utolsó generáció, amelynek tagjaként ez még jelenthet bármit. Vagy az utolsó ember? Csak nem. Na lássuk: van Ő a Végvári meg a Szolnoki. Ez már három. Meg a Szabósanya – vele együtt már négy. Ezaz, hát a Szabósanya nagy kedvece volt sokáig ez a szám. Istenem, hányszor csöngetett be hozzájuk, hogy csókolom a Sanya kijöhet játszani. És amikor nem engedték ki, akkor egyenként jártak szegény anyja nyakára 30 percenként a másik kettővel felváltva. Mire Sanya kijött, minndenkinek be kellett mennie leckét írni vagy már senki nem akart játszani vele – Őt kivéve. Ő sokszor kereste telefon is – a kisvárosban akkoriban vezették be a telefonkészülékeket. Hányszor, de hányszor volt, hogy a barátját hívta, de az már elment a bicikljiével, és neki úgy kellett megkeresnie azokon a helyeken, ahol együtt lógtak. Milyen jól jött volna akkor az okostelefon.
Ha már itt tartunk, el is készült a vacsora. Ideje felhívni Lénát. De Léna nem veszi fel. Nem válaszol az sms-ekre, messenger üzenetekre – semmire. Most mitévő legyen? A Szabósanyát könnyű volt megtalálni a kisváros valamelyik fagyizójában vagy játéktermében, de Ő egy tűt keres a szénakazalban. Unottan a kanpéra feküdt és bekapcsolta a TV-t. Valami béna zsé kategóriás akciófilm kezdődött az első csatornán, ami épp bejött, de a címét nem hallotta, mert elnyomta a szomszéd nő rikácsolása. Épp a férjével ordított olyasmiről, hogy már megint nem fizette be a Telekom számlát, mert a vonalastelefon „tök süket”. Hiába győzködte a férj vagy élettárs – a nő 3 bizonytalan eredetű gyermekének nevelője – hogy ő már a múlt hónapban rendezet minden díjartozást, a házsártos hárpia nem hitte el, hogy nem csak náluk, de az egész házban nincs működő vezetékes telefon és internet. Szomszédaival nem volt rosszban, de jóban sem. Szeretett volna ezen változtatni, mihelyt végleg beköltözik. Addig azonban hagyta, hogy a lakóház tulajdonosai és bérlői nyugodtan higgyék csak, hogy lakás, amely alig egy hete képezte a tulajdonát, még mindig özvegy Naumeierrné Aranka porhüvelyének hagyatéka. Egyedül Ő tudta, hogy az özvegy életben van, mivel az adásvételi szerződésen az ő neve állt. Néhai férje sok embert kevert gyanúba 1956-ban a patinás bérházból. Tetteinek következményeit azóta is az özvegy viselte.
Lénát leszámítva nem volt ismerőse vagy barátja a fővárosban. Egyetlen szívbéli ismerőse Rózsika néni, aki megélhetési okoból hagyta ott férjét és baranyai kisvárost. Két alkalommal segített az asszonynak felcipelni a heti bevásárlást a szomszéd ház lépcsőin a legfelső emeletre. Az asszony takarításból élt. Származása azonnal rokonszenvet keltett a fiatalemberben, mert történetesen ő is ugyanazbból a kisvárosból költözött Pestre egy szebb élet reményében. Bár nem kívánt a továbbiakban kapcsolatban maradni az asszonnyal, aki a 70 felé közelített, azért abban maradtak, keressenek rá egymásra a facebookon. Ebből persze – mint azt remélte is – nem lett semmi. Egy utolsót, mélyet slukkolt a rakétából vizelés közben, és a csikket a WC-be dobta. Szellőztetéssel nem foglalkozott. Kint már mínusz fokok voltak, és Lénát nem zavarta, hogy szív.
Szirénákra ébredt az éj közepén! Hirtelen azt sem tudta hol van. Mobilját vette elő először. Élettelen, volt. Teljesen lemerült. Azonnal keresett egy töltőt, és csatlakoztatta. Feszülten dobolt újaival izmos combján, miközben várta, hogy a telefon operációs rendszere újrainduljon. Közben hideg veríték futotta át, hogy elmulasztotta Lénával való találkozást. ÉS végre….
Reboot
20 db nem fogadott hívás Lénától
Hála Istennek ,gondol rám – nyugszik meg és gyújt rá elégedetten a pillanat hevében.
A pillanat maradéka:
– 1db messenger üzenet:
a feladó: Rózsika
üzenet: Jól vagy? Láttam a tűzoltókat nálatok. Nagy Gázszivárgást jelentettek. A házból mindenki menekül. Nincs semmi baj?
– 1db bontatlan fehérbor
– 1db használatlan hamutartó
